Már csak két, reziliens embereket jellemző tulajdonság maradt a listánkon: az önszeretet és az elfogadás.
Az elfogadás egy könnyen befogadható szempont – de erről persze még írok a következő bejegyzésben.
Nézzük most a cifrábbat, az önszeretetet. “Na nehogymá’ attól legyek rugalmas, hogy szeretem magaaaam!” Nos, pedig tagadhatatlan, hogy az önbizalom, az önbecsülés erős alapja az, hogy jóban vagyunk önmagunkkal. Elfogadjuk azt, akik vagyunk és ugyan ki lenne képes kiküzdeni magát nehéz helyzetekből, ha nem az, akinek már legalább önmagával nem kell harcolnia?
Azt nyilván mindenki tudja, hogy milyen fontos, hogy a gyerekekben erősítsük a pozitív énképet – mondjuk én ennek ellenére nap mint nap hallok olyan párbeszédeket szülő és gyermeke között, ami finoman szólva is szembe megy ezzel az elvvel… – de ugyanilyen fontos az önmagunk elfogadása. Mert ugye nem akkor kihívás szeretni magunkat, amikor minden kerek, amikor a legnagyobb rendben mennek a dolgok! Akkor nehéz, és akkor van igazán nagy jelentősége, amikor döccen a szekér. Márpedig döccenni fog – ha nem éppen azért, mert a külső körülmények is változnak időnként, akkor azért, mert a fejlődés törvényszerűen előidéz olyan helyzeteket, ahol a korábbi készségeid, tudásod, tapasztalatod, attitűdöd nem lesz elegendő. A fejlődést ugyanis mindig megelőzi egy nehéz helyzet. Abba vagy beleállsz – és fejlődsz, vagy nem, és akkor sodródsz. Mész a könnyebb ellenállás felé. Ez pedig igen gyakran nem hogy nem tesz jót az önértékelésednek, de pont hogy lehúzza azt.
Érdemes tehát tudatosan felmérni önmagad – ismerd az erősségeidet, a pozitív tulajdonságaidat, az eredményeidet. Tudom, hogy ez nem egyszerű – sokaknál bekapcsol ilyenkor az a hibás program, amit sokszor már az óvodától kezdve igyekeznek elültetni bennünk, hogyaszongya: “öndicséret büdös”. Az értékeink elismerése, a jó dolgok kiemelése miért lenne már öndicséret? Olyan ügyesen ölik ki belőlünk azt, hogy büszkék legyünk az eredményeinkre, hogy felnőtt korunkra direkt ciki lesz jól teljesíteni, de ha azt nem is, hát elismerően beszélni önmagunkról. Órákat dolgozunk azon ügyfelekkel, hogy képesek legyenek egy viszonylag objektív önértékelő mondatot mondani anélkül, hogy rögtön le ne húznák magukat, vagy ne relativizálnák el az egészet. Nem másoknak kell megfelelni, nem másokkal összehasonlítva kell kiválónak lenni, nem mások szemüvegén át kell jól teljesíteni. Ha és amikor képes vagy önmagadhoz mérni a saját fejlődésedet, a megmérettetéshez az eredményt, akkor elkezdesz jól lenni önmagaddal.
Döbbenet, de emberek úgy beszélnek magukkal/magukról, hogy ha azt mások mondanák nekik, hangos csattanással nyílna ki a bicska a zsebükben. Képzeld csak el: a belső hangod az, amit leggyakrabban hallasz. Magaddal vagy 0-24-ben. Ez az a hang, ami reflektál nehézségre, örömre, bánatra. Ha ez nem támogat, akkor mi fog?
Nézzünk néhány módszert, ami segíthet, hogy jobban legyél önmagaddal:
- Vedd magad körbe támogató emberekkel! Igen, ez nagyon hasonlít a kapcsolati hálóhoz – csak most más oldalról fontos.
- Igyekezz a megfelelő perspektívából ránézni a nehézségeidre. Nem vagy egy rakás szerencsétlenség, mert nem sikerült valamit megoldanod. Az érzelmi amplitúdó gyakran felnagyít dolgokat – viszont távolabbról és higgadtabban szemlélve ezeket a helyzeteket a helyükre kerülnek a dolgok.
- A nehézségek lehetőséget jelentek a fejlődésre. Lerágott csontnak hangzik, meg béna FB-igazságnak. Pedig ha belegondolsz: tényleg így van. Ha nincs nehézség, nincs fejlődés sem. Miért is lépnél ki egy jól működő, olajozott szituációból? Ha viszont beüt a krach, lehetőséget kapsz, hogy felülemelkedj korábbi önmagadon.
- Igyekezz nem elkerülni a fejlődést hozó dolgokat. Igen, néha elébe is mehetsz a dolgoknak. Lásd meg a lehetőségeket és állj bele.
- Használj pozitív, támogató kifejezéseket. Figyelj oda önmagadra!
- Tűzz ki kisebb célokat és ünnepeld meg, amikor eléred őket. Ezzel is fokozod az önbizalmad.
Egészen röviden tehát: legyél jóban önmagaddal – te vagy a legközelebbi barátod!
