Valamelyik reggel a Jazzy Rádión hallható Millásreggeli is készített egy rögtönzött felmérést: Mi a helyzet az újévi fogadalmakkal?
67%-kal hasít a “Soha nem fogadok meg semmit, úgysem tartom be” válaszlehetőség, utána jönnek a tettrekész “Tettem és be is tartom” választ adók (18%-kal), míg a sor végén a “Van listám, de nem sok reményt fűzök hozzá…” máris-feladók 15%-a kullog.
Ha megnézzük, hogy már január első hetében csupán a szavazók 18%-a gondolja, hogy be fogja tartani a fogadalmait, akkor is elég gyászos a helyzet, ha pedig hozzávesszük, hogy a januári fogadalmak már februárra jelentősen megkopnak, akkor még nagyobb a baj.
Érdemes-e akkor célt kitűzni, vagy pont fölösleges? Ez ugye: attól függ. (Ez meg a 10/10 pontos tanácsadói válasz🙂 ) Na, de tényleg! Ha el akarsz érni valamit az életben, akkor nem árt célokat kitűzni. Ha minden jó úgy, ahogy van, vagy fel sem merül benned, hogy változtatni tudsz az életeden, karriereden, vállalkozásodon, akkor tényleg nem annyira érdemes, mert csak frusztrálni fog.
A napokban valaki azt írta nekem, hogy nem szereti a célkitűzést, mert a lényeg úgy is az, hogy “segíts magadon, isten is megsegít”. Nos, ezzel egyet kell értenem. Sokan annyira belefeledkeznek az áldozat állapotukba, hogy proaktív módon nem tesznek lépéseket, hogy változzon a helyzetük, vagy ha mégis, akkor azt gyakran önigazolásként használják: “tessék, megpróbáltam, mégsem sikerült”. Ilyenkor már sokszor benne van az elvárásokban, hogy nem is fog sikerülni – úgyhogy dupla az öröm.
Nagyon szeretem azt a gondolatot, hogy “tervezz meg mindent alaposan, és ha kész, akkor felejtsd el az egészet a fenébe”. Jó, nem pont így van, és nem ez az irodalmi fordítása, de a lényege ez: ha elköteleződtél a cél mellett, ha tudod, hogy mit akarsz és meg is tervezted, hogy hogyan jutsz el addig, akkor már nem kell annyira szigorúan a konkrét tervekhez ragaszkodnod. Pont elég, ha a cél gondolata, a szellemisége veled van, ha tudod, hogy mit miért teszel, és rugalmasan kezeled a felmerülő helyzeteket. Arra törekszel, hogy közelebb kerülj a célhoz – akkor is, ha nem a terveknek megfelelően alakulnak a dolgok, és akkor is, ha igen. Mert megint csak igaz, hogy nem feltétlen a cél a fontos, hanem az odavezető út (is). Egész egyszerűen nem tudsz nem fejlődni a megfelelő attitűddel. A kudarcosnak tűnő dolgokat is a hasznodra fordíthatod. Tanulhatsz belőlük. Jó nagy adag önismeretre tehetsz szert.
Tudom, elcsépelt, de a sport példákon keresztül talán könnyebb meglátni ezeket a helyzeteket. Ha megtanítod a testedet, hogy milyen terhelést kell elviselnie, hogy hogyan működjön egy adott sportágban, akkor a tested ezt megjegyzi: hasonló helyzetekben könnyebben visszazökken abba az állapotba, amikor rugalmasan kezelte a terhelést. Kell az izommemória, az akarat, az elköteleződés, és hogy ez az egész “kibírósdi” a megszokás-zónánkban legyen: ismerjük az érzést, hogy ne sokkolóan hasson, ne feltétlen stressz legyen.
Én ennek szellemében tűzök ki célokat. Illetve egy fő célt, és remélhetőleg behúzok még néhány siker-pontot megvalósítás közben. De ez igazán másodlagos. Ha szétforgácsolódik a figyelmem, akkor az energiáim sem lesznek ott, nem támogatják a megvalósulást, nem fogom felismerni a kínálkozó helyzeteket, mert mindig máson pörgök. Egy év, egy cél. És ehhez jöhet a tervezés.
Legyen szép napod! Mariann
